Amennyiben beszerzik a gépek működéséhez szükséges megfelelő engedélyeket, a csornai Csukás tangazdaságában is alkalmazni fogják a drónokat. Jelentős változás előtt áll a mezőgazdasági képzés, hiszen a modern traktorok és erőgépek mellé egyre több informatikai tudásra van szükség.
Javában zajlanak a tavaszi munkálatok a csornai Csukás tangazdaságában. A közel 90 hektáros területen 40 hektár őszi takarmányárpát, 25 hektáron őszi búzát termesztenek. Idén tavasszal megpróbálkoztak a napraforgóval, illetve sörárpával. A diákok tavasszal és ősszel a földeken töltik a szakmai gyakorlatot.
Jakab Zoltán szerint a fiatalok szívesen végzik a feladatokat és amíg nem fogy el a tennivaló, kint tartózkodnak a határban.
A szakoktató elmondta, hogy viszonylag modern géppark található a tangazdaságban, melyből három navigációs rendszerrel felszerelt erőgép áll a rendelkezésükre. A precíziós gazdálkodás modern technológiát igényel, ezért szükségük van egy Horsch permetezőre és egy Monosem sorközművelőre, ezenkívül pályázati forrásból szeretnének beszerezni egy megvezető keretet és egy a drónt is.
Az említett gépek forgalmazói, a drón működését bemutató külsős cég képviselői, valamint a Csukás szakoktatói április elején megtartották az első bemutatójukat. Egyre gyakrabban használják a drónokat a
mezőgazdasági felmérésekre, vagy növényvédelmi munkákra. Ősszel a megnövekedett pocokpopuláció feltérképezésére és a vadkárok felmérésére vetették be a távolról irányítható repülő eszközöket. A „légi járműnek” is megvan a maga előnye és hátránya: kisebb kapacitással működik, mint a hagyományos szántóföldi permetező, ellenben nem tapossa le a termést, ezért egyre inkább elfogadott technológiai a mezőgazdaságban is.
A Csukás szakemberei nemrég részt vettek egy precíziós gazdálkodást bemutató továbbképzésen, ahol egyértelműen kiderült számukra, hogy a mezőgazdaságban is elindult egy modernizációs folyamat, mely nemcsak drágább a hagyományos technológiánál, hanem komoly személyi feltételei vannak: a gazda lassan informatikus lesz.
Beküldés dátuma: 2024. 04. 09.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.