Minden halad a maga útján, és a legkisebbektől a legnagyobbakig, valamennyi korosztályban eredményes munkát végeznek a KSE sportolói – állapította meg Böcskör Zsolt. A felnőtt csapat hozza az év elején megfogalmazott, tőle elvárt szintet, de az utánpótlásnak sem kell szégyenkeznie.
Pályázati pénzből újították fel és hozták rendbe nemrég a KSE Sporttelep területén lévő, több éve üzemen kívül helyezett sport vendéglő épületét, ahol új, modern öltöző fogadja a sportolókat. Böcskör Zsolt arról beszélt, hogy 2020-ban együttműködési megállapodást kötött a KSE a Nebulo FSE - Kapuvárral. A megnövekedett létszám miatt még nagyobb szükség lett a mai kor igényeinek megfelelő öltözőre. A helyiségeket elsősorban a labdarúgó utánpótlásban részt vevő fiatalok használják, de természetesen a többi sportolónak is a rendelkezésére áll.
– Hétfőtől péntekig telt házzal működik a Nebuló FSE, ezért már nagyon kényelmetlen volt a főépület – mondta a KSE elnöke, majd megköszönte a kapuvári önkormányzatnak, hogy támogatta a sportegyesület elképzelését.
A 107 millió forintos beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projektje keretében valósult meg.
Böcskör Zsolt televíziós interjúja végén elmondta, hogy a KSE minden évben gyűjtést rendez a helyi intézményeknek, mint például az óvodáknak, az iskoláknak vagy a mentősöknek. A jótékony célú kezdeményezés idén sem marad el, ezért év vége fele futással egybekötött sportos programot szerveznek.
A sportegyesület támogatja azokat az embereket is, akik a napjuk nagy részét az utcán töltik. Nem mennek el szótlanul az emberi méltóságot sokszor nélkülözni kénytelen, támaszra szorulók mellett sem, mert felajánlják számukra a tisztálkodási lehetőséget, ami különösen a hidegebb hónapokban jelent nagy segítséget.Köszönhetően a minőségi utánpótlás nevelésnek, az első csapatnak bőven van merítési lehetősége az U19-ből – állapította meg Böcskör Zsolt, majd elmondta, hogy most is van olyan kezdő játékos, akit be tudnak építeni a nagyobbak közé. – Én is arra inspirálom a srácokat, hogy tegyék oda magukat és focizzanak az első csapat keretében – fogalmazott a KSE elnöke, aki külön megemlítette az október közepén játszott „szomszéd vár” elleni mérkőzést, hiszen ezen többen szurkoltak, mint egy NB II-es meccsen. A Csorna elleni rangadóra több mint ezren voltak kíváncsiak. A szakember szerint ilyen meccsekből kellene még több, melyeken a B-közép i megteremteti a lelkes szurkolói hangulatot.

A KSE kupagyőzelme: „A Jóisten mellénk állt és nekünk adta ezt a kupát.”
A Kapuvári Sportegyesület felnőtt focistái 90 perc alatt bebizonyították, hogy mit tudnak – kommentálta a Keglovich-kupa győzelmet az egyesület elnöke.
Nagyon szép 2026-os év elé néz a csornai Kossuth Iskola, ahol hamarosan új tanműhely épül
2025. november 12-én ünnepélyes keretek között helyezték el a Soproni Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának új tanműhelyének alapkövét.
Változatlanul négy szakma a legnépszerűbb a kapuvári Berg Gusztáv Szakképző Iskolában
A SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola a korábbi évek hagyományaihoz híven a már megismert és közkedvelt szakmákat indítja a 2026/2027-es tanévben is.
Átadták a felújított Erzsébet királyné utcát Csonán
Teljes hosszában megújult Csorna város szívének egyik legfontosabb útja, az Erzsébet királyné utca.
Mindennapok hősei az idősgondozásban
Lassan óvodáskorba lép a negyven férőhelyes, teljes kapacitással működő Kapuvári Bentlakásos Idősek Otthona, amely az ország többi, idősek gondozásával foglalkozó intézményéhez hasonló gondokkal küzd.
A belediek csodálatos, szép napot töltöttek az ausztriai Bildeinben
Nem tervezték előre, de annál jobban sikerült, ma már elmondható, hogy a beledi nyugdíjasok – sőt, az egész település – baráti viszonyt ápolnak az ausztriai Bildein községgel.