Mindenkinek megvan a saját stílusa és mintavilága: Fábiánné Domán Hermina az absztrakt geometriát választotta, melyből olyan egyedül-
álló alkotások születtek, mint a háromdimenziós papírcsíkok.
„Quilling és Papírplasztika” címmel nyílt kiállítás, mely Fábiánné Domán Hermina elmúlt tíz évben létrehozott alkotásait mutatja be, pontosabban azt az utat, amely a quillingtől a papírplasztikáig vezet. Szalayné Galambosi Tímea a csornai művelődési központban tartott kiállításmegnyitón elmondta: Az alkotó 14 éve foglalkozik aktívan papírcsíkokkal, és már akkor számos pályázaton is dizájnversenyen indult, amikor itthon még nem is ismerték a quilling technikáját. 2015 volt az áttörés éve: három pályázaton is díjazták Fábiánné Domán Hermina munkáit. A művész a kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy minél többen ismerjék meg a quilling szépségét, technikai fogásait és azóta is tart ez a missziós tevékenység: nagyon sok foglalkozást, workshopot szervez gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az állandó fejlődés és kísérletezés eredménye, hogy a quilling mellett a papírplasztika felé terelődött a figyelme. Az évtizedek alatt elnyert díjak visszaigazolják, hogy munkája példaértékű, alkotásai színvonalasak. Több mint 450 egyedileg sorszámozott képe látható a nagyvilágban, többek között az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Anglia, Németország és Abu-Dzabi otthonaiban, irodáiban, hotelszobáiban.
A csornai művelődési központ igazgatója Fábiánné Domán Hermina munkásságának közösségépítő és -megtartó szerepét hangsúlyozta: 2016 óta quillingműhely működik a szomszédos településen, Kapuváron. Szalayné Galambosi Tímea az Aranyfonal Rábaközi Kézműves Egyesület által szervezett csornai kiállítás látogatóit arra biztatta, hogy ne csak szemből, hanem több irányból tekintsék meg a műveket, melyek izgalmas és egyben megnyugtató hatással vannak a szemlélőre. (Fotók: Tóth Attila)

A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.