– Idén is megszerveztük a családi napot, amit a tavalyihoz hasonlóan, a Múzeumi Világnaphoz kötöttünk. Mivel 2024-ben is nagy sikere volt, a kollégákkal úgy gondoltuk, hogy ebben az évben is érdemes megszervezni ezt a programot – mondta Szentesi Fanni.
A gyűjteménykezelő hozzátette: 2025-ben új témával fogadták a családokat. „Rejtély a múzeumban” címmel egy különös eset megoldása várt a játékos kedvű múzeumlátogatókra. - A gyerekek egy oknyomozó riporter bőrébe bújva kezdték a kutatást, melyhez megkapták a szükséges felszereléseket. Egy feladatlap instrukcióit figyelembe véve, hasznos eszközökkel ellátva barangolták be a résztvevők a területet. A múzeum munkatársai olyan nyomokat hagytak az egyes helyiségekben, melyek a múzeumi műtárgyakon, a kiállításon keresztül kapcsolódtak a tettes személyéhez. Aki közben megoldotta a feladatlapot, a végére azt is megtudta, hogy ki az elkövető. Zárófeladatként a résztvevők olyan cikket, tudósítást készítettek, melyben összefoglalták az eseményeket, valamint felfedték az elkövető kilétét. Miután kiderült minden turpisság, a játékosok leleplezték a kíváncsi macskát – mesélte Szentesi Fanni.
A Csornai Múzeum is csatlakozott a 2025. június 21-én megrendezésre kerülő „Múzeumok Éjszakája” elnevezésű programsorozathoz. Az országszerte több száz helyszínen megvalósuló esemény csornai „állomásán” egy népi mesterséget, a mézesbábosságot fogják bemutatni az érdeklődőknek. Mire számíthatnak a látogatók? Különböző gyermekprogramok, érdekes előadások, kiállítások várják a kicsiket és nagyokat.

Sopron vármegyei nemzetőr csákó a Csornai Múzeumban
A Rábaközi Médiacentrum Múzeumi Percek című műsorában Balázs Tibor legutóbb a Csornai Múzeum egyik különleges relikviáját, az 1848-ból származó Sopron vármegyei nemzetőr csákót mutatta be.
A Beled határában lezuhant vadászpilótákra emlékeztek
A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.