A Magyar Honvédség 47. Pápa Harcászati Repülőezred 36 évvel ezelőtt, Beled térségében tragikus körülmények között elhunyt katonákra emlékeztek. A résztvevők kegyeletteljes főhajtással elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.
1990. január 26-án a Pápai 47-dik harcászati repülőezred állományából a 16-os oldalszámú MiG-23 UB gyakorlógéppel vizsgarepülésre szállt fel Bakó Ferenc ezredes ellenőrzése mellett Reinhardt Róbert százados. Reinhardt százados ekkorra fejezte be átképzését a MiG-21-es típusról. Sikeresen túl volt már mind az elméleti, mind a gyakorlati képzésen. Január 26-án volt a vizsgarepülés. Bakó ezredes, a pápai ezred korábbi parancsnoka, aranykoszorús első osztályú pilóta volt a vizsgáztató. Ezen a reggelen borús esős időben kezdték meg az aznapi repülést– mondta Krizonits Krisztián, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) vármegyei elnöke.
– Ők szálltak fel elsőként. Kirepültek a légtérbe Beled község irányába, de öt perc múlva a gép eltűnt a radarról. A szemtanúk beszámolója szerint a gép alacsonyan a település felett jött, majd néhány másodperc múlva a földnek csapódott – idézte fel az eseményeket a zászlós. – A pilóták még kivezették Beled felül a repülőgépüket, ezzel elkerülve a még nagyobb tragédiát. Így viszont már nem volt idejük a katapultálásra. Mindketten azonnal meghaltak. Bakó Ferenc ezredes 51 éves volt, egy gyermeket hagyott hátra. Reinhardt Róbert százados 29 éves volt, és három gyerek maradt árván – hangzott az ünnepségen.
Az emlékműnél koszorút helyezett el Major Jenő polgármester, Horváth Adrienn jegyző, Kondor Zoltán alezredes, Némethy Tamás főtörzszászlós és Krizonits Krisztián zászlós.
Beküldés dátuma: 2026. 01. 30.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.