Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában

Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát. Az egészségügyben eltöltött több emberöltőnyi évtized és a rendkívül gazdag életpálya után is azt keresi, kutatja, hogyan bővíthetné a világról alkotott ismereteit.

Dr. Ruzsicska Tibor a Cserhát hegység déli lábánál fekvő Penc nevű településen látta meg a napvilágot 1936-ban, majd családjával négy év múlva Vácra költözött. Egyetemi évei alatt bőrgyógyász és tüdőgondozói képesítéssel is rendelkező belgyógyász édesapja ellátta minden szakmai tanáccsal, ugyanakkor nyomdokaiba lépő fiát arra ösztönözte, hogy minél több szakterületen szerezzen jártasságot, és ismerje meg a gyakorlati orvoslás fény- és árnyoldalát. Az orvostanhallgatók nagyon jól érezték magukat Szent-Györgyi Albert városában, ahol kevés szabadidejüket a kultúrára áldozták: színházba és hangversenyekre jártak.

– Apám erős kézzel fogott. Az egyetem alatt nagyon sokat segített, de a szünetekben bizony nekem dolgoznom kellett. Nem volt mese: reggel 8-tól délig a kórházban voltam, majd munka után a tanulás következett – emlékezett vissza a kezdetekre dr. Ruzsicska Tibor, aki később nagy hasznát vette a következetes atyai szigornak. Az első év után laboratóriumi munkákat végzett, a második év befejezését követően pedig a belgyógyászati betegfelvételtől kezdve a vizsgálatokig mindent kipróbált. Harmadévtől érett meg benne az elhatározás, hogy sebész szeretne lenni, ezért az ’50-es évek végén a délelőttöket a műtőben töltötte. Utólag visszagondolva is rendkívül hasznosnak látja ezt az időszakot, mert a tapasztalt kollégáktól nagyon sokat tanult.

A Szegeden töltött öt esztendő után gyakorlati évét Budapest egyik legforgalmasabb egészségügyi intézményében, a Szent Rókus Kórházban töltötte. A fiatal gyakornok úgy érezte, kivételezett helyzetben van, mert apai barátság révén szárnyai alá vette az ottani sebészfőorvos. A sebészeti osztály rendkívül magas szinten állt akkor, és a szakma nagyjai, amire lehetett, megtanították, sőt még önállóan is operálhatott. Sok mindenen túl volt, mire kézhez kapta diplomáját.

– Akkoriban még nagy mázli kellett ahhoz, hogy valaki rögtön kórházban kezdjen, és amelyik osztályra bekerült, ott már másnap köteles volt belefolyni az osztály munkájába. A főorvosnak és a kollégáknak hamar feltűnt, hogy nem úgy nézek ki, mint akinek most száradt meg a pecsét a diplomáján, mert ahhoz képest sokat tudtam. Az 1960-as évekről beszélünk, amikor már Győrben voltam – mesélte a főorvos, majd hozzátette: Sajnos néhány kollégájának „csípte a szemét”, mert úgy gondolták, hogy kivételeznek vele, pedig csak elhivatottan tette a dolgát.

Hogy folytatódott tovább a pályafutása?A győri sebészet, baleseti sebészet és belgyógyászat után átkerült Tétre, ahol egy belgyógyászat és egy szülészet működött. Kollégájával másnaponta ügyeltek a kórházban, úgy, hogy közben a belgyógyászaton és a szülészeten is dolgozott. A szülész főorvos a műtétek és a szülések levezetése közben észrevette, hogy a pályakezdő orvostól nem idegen ez a terület, így visszakerült Győrbe, ahol végül letette a szülész szakvizsgáját.

– Mivel kissé rossz volt a viszonyom a kórházigazgatóval, a megyei főorvos felajánlotta nekem, hogy nem messze Győrtől, Csornán van egy 30 ágyas szülészet-nőgyógyászat, ahonnan a főorvost nyugdíjazták, és annak az osztálynak a szakmai működését kellene rendbe hozni. 1968-ban így kerültem Csornára, és hogy megfeleljek az elvárásoknak, megint rengeteget tanultam: minden hónap első hétfőjén előadásokat tartottak Debrecenben, ahol lehetett „habzsolni” a tudományt. Így tudtam felszínen maradni, és sikerült fejleszteni az ellátást Csornán is – fogalmazott a főorvos.

Sokat fejlődött a nőgyógyászat a ’90-es évekre, beleértve a kisebb onkológiai nőgyógyászati műtéteket is. – A szívem csücske az endoszkópos műtétek bevezetése és a hozzájuk szükséges műszerek beszerzése volt. Csornán sikerült ezt a módszert meghonosítani, ezért az ország egész területéről jöttek ide orvosok a műtétek tanulmányozására. Ugyancsak nagy előrelépés volt, hogy a szülészeten bevezettük az intenzív ellátást.

A ’70-es, ’80-as években nagyon sok gyermek született Magyarországon. Csornán a születések száma elérte az évi 700-at, majd elkezdett csökkenni, és lement 300–400-ra, tehát már nem lehetett fenntartani a 30 ágyas osztályt. Hogy még mindig a számoknál maradjunk: az eltelt évtizedek alatt dr. Ruzsicska Tibor szakmai segítségével megközelítőleg 7000 gyermek látta meg a napvilágot. Ilyen hosszú pályafutás alatt természetesen néha kudarcok is érték, amelyeket nagyon nehéz feldolgozni, de a sikerek kárpótolják mindenért. Még ma is előfordul, hogy megállítják az utcán, az üzletekben, megköszönve neki egy-egy életmentő beavatkozást vagy szüléslevezetést. Dr. Ruzsicska Tibor 99 évesen elhunyt, szintén orvos édesapja hivatalosan 88 éves koráig dolgozott, de 95 éves koráig kivette a részét a betegellátásból.

A Szegedi Tudományegyetemen szép hagyomány a jubileumi díszoklevelek adományozása. Kevesen mondhatják el magukról, hogy átvehetik vasdiplomájukat, és dr. Ruzsicska Tiboron kívül csupán három kollégája volt jelen a felemelő ünnepségen. A csornai szülész-nőgyógyász főorvos négy éve nem vállal műtéteket, de a járóbeteg-ellátásban még kamatoztatja elméleti és gyakorlati ismereteit. Meg van győződve arról, hogy akárhány éves is az ember, folyamatosan tanulnia kell. Kedvelt szórakozása a zenehallgatás, kiemelten a komolyzene és a jazz. Fennmaradó szabadidejében szívesen olvas: a szépirodalom mellett leginkább a történelmi témák foglalkoztatják, mert úgy érzi, a múlt ismerete a magyar kultúra része. – Ismernünk kell őseinket, mert ez határozza meg, hogy mi, magyarok mivé válunk.